A Corona renderelő nagyszerű újításainak köszönhetően vált pár év alatt a szakma egyik legkedveltebb szoftverévé. Letisztult, interaktív felületének köszönhetően a látványtervezés igazán az alkotói munkáról szólhat. A Corona innovációinak hála, az anyagozás, a fények és a kamerák beállítása, valamint a renderelés szinte valós időben zajlik, teljes kontrollt adva ezzel a tervező kezébe. A 3ds Max-ba integrálódó programmal bármilyen fotorealisztikus látványtervezési feladat elvégezhető – így kültéri és beltéri, nappali és éjszakai, valamint termék látványok. A látványtervező stúdiók sorra állnak át a Corona használatára, így a tanfolyam jó alkalom ennek a dinamikusan terjeszkedő szoftvernek a megismerésére.
A tanfolyam első felében a program átfogó megismerése mellett a fotorealisztikus látványtervezés elméleti és kompozíciós hátterét is megismerheted; a második felében pedig egy-egy nagyobb kültéri és beltéri mintafeladat elejétől a végéig történő elkészítésével mélyítjük el az ismereteket. A bővített tematika és óraszám, illetve a tapasztalt, profi oktató segítségével a látványtervezés mestere lehetsz a tanfolyam elvégzésével.
Együtt éri meg!
A tanfolyam a látványtervező képzés második modulja, ezért előfeltétele a 3ds Max felhasználói szintű ismerte, vagy a 3ds Max tanfolyam elvégzése. Ha a teljes képzésre jelentkezel a jelentkezési időszak végéig, 10% kedvezményt adunk a Corona tanfolyam árából.
Neked szól a tanfolyam, ha:
- A 3ds Max tanfolyam folytatásaként használható látványtervező tudást szeretnél kapni.
- A látványtervezésnek nem csupán a technikai oldala érdekel, hanem a művészi aspektusai is.
- Nagyobb projekteken keresztül, összefüggéseiben szeretnéd látni a folyamatokat, a valós szakmai gyakorlathoz hasonlóan.
- Építészként, belsőépítészként, tájépítészként vagy formatervezőként szeretnél fotorealisztikus látványterveket készíteni.
- Egyetemistaként szeretnél előnyt szerezni a pályakezdésben azzal, hogy a szakmában keresett, de csak kevesek által ismert tudást szerezhetsz meg.
- Tervezőirodaként szeretnéd a látványtervezési munkákat házon belül elvégezni, amivel idő és pénz takarítható meg.
- Nem tutorialokból, hanem oktató segítségével, gyorsan és hatékonyan szeretnél tanulni.