Laczka Áron

Laczka Áron

"A szakmai fejlődés mellett fontosnak tartom a megszerzett tudás gyakorlati felhasználását és a közösség segítését."

Áron a BME negyedéves építészmérnök hallgatójaként jelentkezett ösztöndíj pályázatunkra. Egyetemi tanulmányai során számos közösségi és szakmai tevékenységeben vett, illetve vesz részt, mivel a tanulás mellett fontosnak tartja, hogy már az egyetemi évek alatt a gyakorlatban is használja a megszerzett tudást, és segítse a közösségeit. Aktív szakmai hozzáállása az elmúlt években számos sikert is eredményezett.

 

2017-ben második helyet ért el a Tudományos Diákköri Konferencián, szintén második lett csapatával a Várostervezési Napok tervezői versenyen, 2018-ban pedig elnyerte a Rajzi és formaismereti Tanszék "Év rajzolója" díját. Hallgatótársaival a Dunapest fesztivál pályázatát megnyerve két fesztiválkapu-installációja is megvalósult, egy nyári egyetem keretében pedig a fenntartható építészet területével is megismerkedett.

 

A szakmai fejlődés mellett fontosnak tartja a a közösségi szerepvállalást is. Ennek megfelelően főszervezője volt a 2018-as, Bernecebarátiban tartott építőtábornak, koordinátorként dolgozott a DANUrb program keretében szervezett esztergomi építőtáborban, illetve demonstrátor a BME Középülettervezési Tanszéken. A Tanszéken jelenleg a történelmi környezetben található szocialista épületek rehabilitációjának lehetőségeit kutatja az Új Nemzedék Kiválósági Program keretében.

 

A LUMEN Ösztöndíj segítségével szeretné tovább bővíteni készségeit, és a kiadványszerkesztő képzés révén munkáihoz, kutatásához igényes kiadványokat összeállítani.

Referenciák