Ferenczi Gergely

Ferenczi Gergely

Faipari technikus, tervező és gyártás előkészítő, 20 éves szakmai tapasztalattal, aki a gyakorlatias képzésre helyezi a hangsúlyt.

Tanfolyamvezető
Magánoktató

2002-ben végzett faipari technikusként Nyíregyházán – azóta is a faiparban dolgozik, mint tervező és gyártás előkészítő. Tervezőként dolgozott 10 fős cégnél éppúgy, mint több száz főt foglalkoztató nagyipari vállalatnál. Tervezett egyedi bútorokat és installációkat iskoláknak, múzeumoknak, egyházaknak, magánszemélyeknek és közületeknek – így többek között részt vett a veszprémi állatkert vendégfogadó épületének kialakításában és a győri Hittudományi Egyetem rekonstrukciós munkáiban.

 

Jelenleg Magyarország legnagyobb elektronikai üzlethálózatának vezető bolt tervezője, amely mellett faipari tervezéssel és gyártás előkészítéssel is foglalkozik magán megrendelők részére.

 

Az oktatás során a teljesen kezdőtől a haladóbb szintig képes elvezetni a tanulókat, amely során a gyakorlatban is jól használható tudás átadására helyezi a hangsúlyt. A képzés mindig tematikusan felépített és gyakorlat orientált, figyelembe véve a tanuló érdeklődési körét, munkáját.

 

Tanfolyam: AutoCAD

Referenciák