Rólunk

banner kep
Off

A LUMEN Tanfolyamok 2014-ben alakult, kezdetben főként építészeknek és tájépítészeknek szóló látványtervező képzésekkel. Ez a téma ma is meghatározó, azonban az elmúlt évek folyamatos bővülése révén 2018-tól hat önálló szakterületen, a látványtervezés mellett a műszaki tervezés, a grafika, a webfejlesztés, a filmes utómunkák és az online marketing témájában szervezünk tanfolyamokat. Elképzeléseinket igazolja, hogy az elmúlt tíz évben közel 5000 résztvevőnek tudtunk segíteni a tanulásban.

 

 

Korszerű képzéseket kínálunk

Azt látjuk, hogy a tervező szakmákban és a média világában a trendek nagyon gyorsan változnak: évről-évre új programok jelennek meg, vagy épp helyeződik át a hangsúly az egyik szoftverről vagy stílusról másikra. A piaci elvárások ilyen ütemű alakulását a hagyományos felsőoktatás csak lassan tudja lekövetni, munka mellett pedig kevés idő marad a kísérletezésre, tanulásra. Mindezek miatt a szakmai versenyképesség megőrzése érdekében megnőtt az önképzés jelentősége.

 

Ennek megfelelően tanfolyamaink tematikáját úgy alakítottuk ki, hogy tanulóinknak biztos alapokat adjunk, melyre építve egy kis kreativitással és gyakorlással önállóan is tovább tudnak fejlődni és fel tudják venni a versenyt a munkájukban. A rövidebb, néhány hetes kurzusok elvégezhetők külön-külön is, ha valakit csak egy részterület érdekel, ugyanakkor a képzések egymásra épülnek, így néhány hónap alatt komplex tudás szerezhető.

Mindezek alapján képzéseink nem akkreditáltak, mivel így rugalmasan tudjuk alakítani tanfolyamaink tematikáját, hogy mindig az aktuális piaci igényeknek megfelelő ismereteket tudjuk átadni.

 

A LUMEN Tanfolyamok fiatal, szakmájukban aktív és elismert szakemberek és oktatók közössége, akik nagyobb cégeknél vagy épp saját vállalkozásukban nap-mint-nap az oktatott témában dolgoznak, így korszerű tudással rendelkeznek – melyet az oktatással szívesen osztanak meg másokkal is.

 

Tanfolyamainkat ajánljuk egyetemistáknak és fiatal pályakezdőknek, hogy megkönnyítsék elhelyezkedésüket a munka világában – akár itthon vagy külföldön; valamint az újdonságokra nyitott aktív szakmagyakorlóknak, hogy fenntartsák tudásuk vagy épp cégük versenyképességét.

 

 

Tanfolyamaink

Tanfolyamainkat évente háromszor, tavasszal, koranyáron és ősszel indítjuk, általában 5-15 fős csoportokkal. A személyes foglalkozás érdekében a nagyobb csoportoknál több tanár is segíti a tanulást. Képzéseinket többnyire online formában, távoktatásban szervezzük - így a tanfolyamokon az ország bármely pontjáról részt lehet venni. A csoportos tanfolyamok mellett vállaljuk személyre szabott tanfolyamok szervezését cégek, tervezőirodák számára. E mellett az egyéni igényekkel érkezőknek lehetőséget kínálunk magántanulásra is, mely keretében a tanfolyamos témák mellett több más program is megtanulható.

 

Ha további információra vagy kíváncsi tanfolyamaink menetéről, a jelentkezésről és az ügyintézésről, olvasd el részletes tájékoztatónkat!

Partnerek