Koronczi Péter

Koronczi Péter

Az egyetemi évek óta foglalkozik intenzíven az építészeti grafikával, jelenleg Pécsett a Másfél Építész Stúdióban dolgozik építészmérnökként.

Tanfolyamvezető

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán végzett építészmérnökként, 2014-ben. Diplomamunkájával elnyerte a Breuer Marcell, az Építéstudományi Egyesület, valamint a Magyar Építész Kamara diplomadíját is. Tanulmányai sokán diákköri és kutatómunkákban is részt vett, melyet Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíjjal és Köztársasági Ösztöndíjjal ismertek el. Az egyetemen a tudásgyarapítás mellett a fiatalabbak tehetséggondozásában, oktatásában is részt vett mentorai mellett demonstrátorként, kiemelt szakterületként kezelve az építészeti grafikát. A hallgatói élet mellett hazai és nemzetközi építészeti pályázatokon indult, számos díjat és helyezést elérve munkatársaival.

2014-től Pécsett a Másfél Építész Stúdióban dolgozik, ahol továbbra is friss mentalitással, kiváló szakmai vezetéssel tervezhet, immáron megvalósuló, mértékadó, de építészetileg részletekbe menően igényes épületeken.

 

Az egyetemi évek során hamar rájött arra, hogy az ember lehet bármennyire is jó tervező, ha nem tudja eladni a terveit, kárba vesznek az erőfeszítései. Az építészet tehát marketing szakma is, igényli a kiemelkedő minőségű verbális és vizuális kommunikációs csatornákat – így került ő is kapcsolatba a látványtervezéssel. A folyamatot virtuális fotózásnak tekinti, ahol nem csak a mesterséges fényeket és a fényképezőgép beállításait lehet módosítani, hanem az alkotó szabad döntést kap a nézőpontok és a természetes fények meghatározásában is – mindez pedig hihetetlen szabadságot és kreativitást ad a tervező kezébe.

 

Tanfolyamok: 3ds Max építészeknek – Pécs | V-Ray építészeknek – Pécs | Photoshop építészeknek – Pécs

Referenciák